* Haldoklik a nagymamám,

* Könny áztatja arcom,

* Összeszorul a torkom

* Elfullad a hangom.

* *

* Azt mondták még vár valakit,

* Azért nem tud menni,

* Azért nem tud fáradt szíve

* Végleg megpihenni

* *

* Elindultam összetörten

* (Lelkemben mély sebek)

* Úristen hát én kellek még!

* Nyugodt hogyan legyek?!

* *

* Én voltam az életének

* Első unokája,

* Lényemnek ő anyja is volt,

* Nemcsak nagymamája

* *

* Kiskoromban nevelgetett

* Minden erejével,

* Ha úgy kellett óvott védett

* Mind a két kezével

* *

* Nehéz sorsát, majd' száz évét

* Emelt fővel járta,

* S nótázta, hogy "Erdő szélén

* nagy a zsivaj lárma..."

* *

* Most elfogyva kis csontvázként

* Itt fekszik előttem,

* Alig merem felkölteni:

* -Mamikám! Megjöttem!

* *

* Rám emelte megfakult

* De mégis tiszta kék szemét,

* Perceken át megdöbbenve

* Bámultam az íriszét

* *

* Kitágult a pupillája

* Fejét felém fordítva,

* Fájdalmamban könyörögtem

* Némán, mégis ordítva:

* *

* -Mamikám, hát ki vagyok én?

* Mondja már ki a nevem!-

* Kicsi fejét simogattam,

* S ő szorította a kezem.

* *

* Aztán csöndben "beszélgettünk",

* Szavak nélkül, sokáig -

* Még eldúdoltam régi dalát...

* És zokogtam hazáig.