Heten voltak. Nem tudta hányad magával van ebben a kellemes meleg és sötét kuckóban, csak azt érezte hogy nincs egyedül. Aztán furcsa sikamlós érzés élményét élte át, és hirtelen világosság támadt. A túl erős fénytől ki sem tudta nyitni a szemét.Mikor ezt a fényt kis szemhéján át megszokta, lassan kinyitotta ablakocskáját a nagyvilágra. Hat fekete ször csomó volt raja kívül a meleg anyaölben. Finom volt az anyatej, és a meleg test amihez simulhatott, biztonságot nyújtott neki. Eggyel többen vannak - hallotta többször az emberi hangot. Telt - múlt az idő. Lassan kicsit már ugatni is megtanult, mint a testvérei is. Majd eljött a nap, mikor dobozba tették - s elvitték a biztonságos helyről - hiába tiltakozott nyüszítve. Valamit a nyakába kötött a Gazda, és egy elhagyatott parkban egy kerítéshez kötötte. Az ismert parancsszó is elhangzott: Maradsz! és a Gazda elment..... Várt....már éhes, szomjas volt de nem jött érte az ember. A kötél fogva tartotta, pedig biztos hazatalálna - érte sem kéne jönni! Később elaludt... Puha kezek simogatására ébredt. Kedves kis hang szólt hozzá és egyre Buksikámnak nevezte őt. Jó illata volt, olyan IGAZI GAZDI-szagú volt a kislány. S az orra nem csapta be! A kislány elkötötte a keritéstől a rabságot okozó spárgát, kis karjaival ölbe vette és csak annyit mondott: Most Hazamegyünk!