A szél lágyan sóhajt, ahogy könnyű szárnyak verdesnek az égben

Fátyolát a nyár borítja rám ezernyi fényben

Melegség árad szét az egész vidéken, ahol tündérország kapuját kinyitják éppen

S én ott állok a kis teremtményekkel a fényben, kik végleg elragadtak érzem.

Vad suhogást hallok és fázom, hirtelen felülök az ágyon

Mert nem valóság ez csupán egy álom, azóta is hangtalanul az utcákat járom

A magányból a kiutat keresve, álomország kapuját döngetve.